Három fiam van, egy 9, egy 13 és egy 15 éves. A HR szakmában 20, de a Schneidernél csak 2 éve dolgozom, így nem innen mentem el szülési szabadságra. Az első gyermekem születése után úgy hozta a sors, hogy rögtön jött is a másik, így a kettővel összesen két évet maradtam otthon. A harmadik pici születésekor már ismertem magam annyira, hogy tudtam, hamar vissza akarok majd térni a munka világába. Ekkor már rájöttem arra, hogy nekem nagyon fontos, hogy az életemben a gyereknevelés és a karrier is szerepet kapjon, hiszen mikor csak az egyik volt jelen, nem éreztem teljesnek. Reggelente miután elköszönünk a fiúkkal, jól esik a felnőtt közeg és a szakmai kihívások, azonban miután értük megyek és eltöltünk közösen pár órát esténként, nagyon kikapcsol az ő gyermeki világuk. Ezután még nagyobb lendülettel nyitom fel újra a gépet. Számomra ez a két élettér egymást energizálja és tölti.
A nők még mindig azt gondolják, hogy választaniuk kell a munka és a gyereknevelés között
Sok kihívással kell szembenézniük a dolgozó anyukáknak. Egyrészt magadban sem bízol, kételkedsz, hogyan tudod majd ezt a két életet menedzselni. Másrészt félsz, hogy a környezeted is fenntartásokkal kezeli ezt a helyzetet és esetleg kételkednek, hogy mennyire tudnak majd teljesértékű munkavállalóként tekinteni rád. Ezért nekünk munkáltatóként kötelességünk minél jobban erősíteni az önbizalmat az anyukákban, hiszen azt tapasztalom, hogy legtöbbször nem azzal van a probléma, hogy a cég ne bízna a szülőkben, sokkal inkább saját magukban kételkednek.
Globális társadalmi probléma, hogy a vállalati hierarchia csúcsa felé haladva elfogynak a nők. A Schneider Electric, fenntartható cégként ezen változtatni szeretne és tenni azért, hogy a nemek közti arány sokkal egészségesebb legyen. Ezt azonban nem lehet anélkül elérni, hogy ne vizsgálnánk meg, mi van a háttérben. Nagyrészt az áll emögött az egyenlőtlenség mögött, hogy a nők még mindig azt gondolják, hogy választaniuk kell a munka és a gyereknevelés között. Szerencsére mára egyre több apuka veszi ki aktívan a részét a szülői feladatokban. A Schneider Electric-nél is ilyen apákat látok, és ennek nagyon örülök, hiszen nekünk kell példát mutatni. A dolgozó szülőknek nagyon fontos, hogy bizalmat szavazzunk nekik, rugalmas feltételek mellett tudjanak dolgozni és biztonságban érezzék magukat. Nekik sokkal fontosabb a stabilitás, mint a pályakezdőknek, akik még nem felelnek egzisztenciálisan több emberért. Munkáltatóként flexibilitást kell nyújtani és lehetőséget arra, hogy mindenki egy kiegyensúlyozott életet tudjon élni. Igyekszünk elérni, hogy mindenki meg tudjon teremteni egy olyan egyensúlyt, amiben a munkán kívül is zajlik az élete.
Mára kevésbé gondolkodnak opportunistán a cégek
Mára szerencsére általánosságban is elmondható, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a cégek a dolgozók jólétére és sokat javult a hozzáállás, ami a dolgozó anyukákat, szülőket illeti. Egyre több nő vállalja be a karrierépítést család mellett, és egyre több cég van arra rákényszerítve, hogy a munkaerőért folytatott harcban az anyukák felé is aktívabban nyisson. Amikor én kezdtem a karrieremet, akkor még egy harmincas nőre időzített bombaként néztek, hogy vajon mikor derül ki, hogy gyermeket vár, mennyi időre fog kiesni a munkaerőpiacról, utána pedig, hogy mennyit lesz beteg a gyermeke. Ez szerencsére mára sokat változott, amiben óriási szerepe volt a koronavírus okozta lezárásoknak is. A kötelező otthoni munkavégzés során betekintést adott a világ abba, kinek milyen más fontos prioritásai, felelősségvállalásai vannak a munka mellett, és hogy az egyes élethelyzeteket össze lehet egyeztetni. Teljesen rendben van, ha egy gyermek beugrik a videóhívásba, vagy valaki kutyát sétáltat egy munkahelyi beszélgetés alatt. A munka csak egy része az életünknek, és sokkal sikeresebben, kiegyensúlyozottabban, boldogabban tudjuk elvégezni a feladatainkat, ha életünk többi dimenziójában is helyt tudunk állni közben.